Gyalogos siklóernyőzés

Repülés menete:

A gyalogos repülések úgynevezett csörlős felszállással történnek. Egy autó és kötél segítségével húznak minket a magasba, hasonlóan a sárkányeregetéshez. A csörlés végeztével az autó megáll, a pilóta pedig leoldja a vontatókötelet, ezután megkezdődik a teljes szabadrepülés. Ennek a fajta repülésnek nagy előnye a hegyről való repüléssel szemben, hogy nem kell felmenni a hegyre a nehéz felszereléssel, a felszállás a parkoló autók mellől történik és ugyanoda érkezünk vissza, tehát a hozzátartozóknak is nagyon látványos, a tiszta magasság adott, mivel sík terepről szállunk fel, míg egy hegyi repülés esetén ugyan több száz méter magasan vagyunk, de a hegy fölött adott esetben ez csak néhány tíz méteren.

A madarakhoz hasonlóan repülünk, vitorlázunk. A alap repülési idő körülbelül 5-10 perc és 400-600 méteres magasságig emelkedünk. Ez függ a repülési súlytól, a repülési manőverektől és a légköri viszonyoktól is.

Ideális időjárási körülmények között a meleg légáramlatok (termikek) segítségével tudunk emelkedni akár 2000 méteres magasságokba a felhőkig. Így órákat is el tudunk tölteni a levegőben, nagy távolságokat megtéve kizárólag a természet erejét kihasználva.

A helyszínek időjárás függvényében:

Budapest vonzáskörzetében Gödöllő, Tura, Etyek környéki csörlőpályák, ahonnan tiszta időben helyszíntől függően látszik a Mátra, Magas-Tátra, Dunakanyar, Vác, Jászság, M3-as autópálya, Budapest, Pilis. Időnként Kalocsán is van lehetőség repülésre.

Lehetőség van hosszabb (20-30 perces) repülésre is, ahol betekintést nyerhetsz a termikrepülésbe, extrémebb esetben pedig távrepülésbe is, ahol a meleg légáramlatok (termikek) segítségével 1500-2000 méteres magasságot elérve elindulunk egy adott irányba, keresve a következő termiket. Így több 10 km-t is meg tudunk tenni.

Létszám:

Nagyobb létszám reptetését is vállaljuk (15-20 fő), például csapatépítő esetén. Ekkora létszámot egy ideális napon néhány óra alatt meg tudunk reptetni.

Tandemrepülés fizikai feltételei:

Korhatár nincs, a legfontosabb, hogy legyél képes 5-10 lépéses futásra, amely a fel-és leszálláshoz szükséges. A súlyhatár minimum 30 kg, maximum 120 kg.

Repülés előtt a leendő utasok e-mailben kapnak egy részletes tájékoztatót, amelyet a helyszínen aláírásukkal bizonyítják, hogy elolvasták azt. 18 év alatt szülői kíséret és írásos beleegyezés szükséges!

Áraink:

2022. november 1-től kizárólag magánszemélyeknek tudunk számlát adni.

Alaprepülés (kb. 10 perc):
33.000 ft – Ajándék videófelvétellel*

Ez egy úgynevezett szoktató repülés, amely időjárástól, testsúlytól és manőverektől függően körülbelül 5-10 perc repülést jelent. Csörlésnél ez egy iskolakör, ami úgy néz ki, hogy a csörlés befejeztével a kötelet leoldva (400-600 méteres magasságban), szabadrepüléssel visszasiklunk a kiindulópontra. Az ár tartalmazza a teljes felszerelést, a csörlést, az ajándék full HD videófelvételt és igény esetén különleges manőverek bemutatását, siklóernyő irányítását.

—————————————————————-

Termikrepülés (10-15 perc)
39.000 ft – Ajándék videófelvétellel*

Ezzel a repüléssel a csörlős kötél leoldása után a madarakhoz hasonlóan termikkel (felszálló meleg légáramlat) emelkedünk felfelé további 100-200 métert, ezzel meghosszabbítva a repülés idejét. Az ár tartalmazza a teljes felszerelést, a csörlést, az ajándék full HD videófelvételt, igény esetén különleges manőverek bemutatását, siklóernyő irányítását.

—————————————————————-

Termikrepülés (15-25 perc)
45.000 ft – Ajándék videófelvétellel*

Ezzel a repüléssel a csőrlős kötél leoldása után a madarakhoz hasonlóan termikkel (felszálló meleg légáramlat) emelkedünk felfelé, ezzel meghosszabbítva a repülés idejét. Ennél a repülésnél hosszabb idő áll rendelkezésünkre, ezért akár 1000+ méteres magasságig is fel tudunk emelkedni. Az ár tartalmazza a teljes felszerelést, a csörlést, az ajándék full HD videófelvételt, igény esetén különleges manőverek bemutatását, siklóernyő irányítását.

 

Mivel teljes mértékben egy időjárásfüggő sportról van szó, ezért nem tudjuk garantálni, hogy a kért időtartamot a levegőben tudjuk tölteni, így kupon vásárláskor kizárólag csak az alaprepülés árát kell kifizetni, a különbözetet pedig akkor, ha sikerült a kért időtartam. Előzetesen jelezni kell, hogy milyen hosszú repülést szeretnének.

4 fő feletti kupon vásárlás esetén a teljes összegből 10% kedvezményt adunk!

*Az ajándék videófelvételhez biztosítjuk a szelfibotra szerelt GoPro akciókamerát, amelyet az utas fog a kezében repülés közben. A felvételhez hozni kell egy leformázott, minimum 16 GB-os, class 10-es micro SD memóriakártyát, így az utasok azt egyből kézhez is kapják. Igény esetén a kártya beszerzésben tudunk segíteni.

Jelentkezz most vagy írd meg nekünk, hogy melyik kupont szeretnéd és mi elküldjük a vásárláshoz szükséges tudnivalókat a megadott e-mail címre.

Az üzenetküldéssel a jelentkezők elfogadják a honlapon található ÁSZF-et és adatvédelmi nyilatkozatot.

     

    IMG_1542
    IMG_1570
    IMG_1576
    IMG_1587
    IMG_1521
    tandem4
    pg01
    Navtelen-122
    n3
    7-1024x767-1